A cím nem egészen pontos a tárgyalt témakört illetően, ugyanis a ’művész’ alatt az írással foglalkozó művészt kell érteni, ahogy a szerző rögtön helyesbít írása bevezetőjében. Ennek egyszerű oka van: a képzőművészet terén jelentkező hiányos ismeretek.

Azért is célszerű az írókat, költőket megfigyelési egységnek tekinteni, mert alkotásaikba gyakran önmagukat szövik bele és társadalmi helyzetüket.

A kávéház, mint egy általános struktúraelv történeti típusa pedig abban segít, hogy a művész társadalomba integrálódásának módját meg lehessen egy viszonylag zárt helyen tekinteni.

Viszonylag részletes történeti áttekintés következik, melyben a művészek munkalehetőségeit vázolja fel a szerző a régebbi időkben. Összegezve, a XVIII. századig csak és kizárólag megbízásra születtek művek, ami igencsak behatárolta a közönség körét. Sőt, maga a költői tevékenység mellékfoglalkozásnak minősült, „főállásban” arisztokrata udvarokban láttak el különféle funkciókat. Ezután jött a változás, új művészértelmezés váltotta fel a korábbit. A költői munka immár művészhivatássá vált, a szabad piaci viszonyokban kellett megállnia a helyét az illetőnek. Amellett, hogy addig el nem képzelt szabadsággal járt az alkotó számára ez a fordulat, ökonómiai bizonytalanságba került, tehát megélhetése nem volt biztos. Ezért, éppen fordítva: mellékállás vállalására kényszerült. Pozíciója nemcsak gazdaságilag, hanem esztétikai vonatkozásban is bizonytalan, mert nem kap visszajelzéseket arról, hogy mennyire nyerte el a közönség tetszését költeménye. Itt tér rá következő vázlatpontként magukra, a kávéházakra, hogy milyen szerepük is volt a kor művészinek életében. Röviden szólva kulturális találkozóhelyekként szolgáltak Európa fejlettebb nagyvárosaiban. Itt megint csak a múltra utalva egész más jelentése volt a kávénak, mint italnak polgári körökben, mint annak előtte a főúri kúriákban. A kávéházakban magán az italon van a hangsúly, és annak fiziológiai hatásán, nem azon, hogy milyen készletben tálalják fel és ki fogyasztja el. Kulturális síkon a racionalizmussal és a protestantizmussal hozza párhuzamba a kávéfogyasztás mértékletességét. Tehát, nem nehéz rájönnünk, hogy e tengerentúlról származó ital éberré tétele, gondolkodást serkentő hatása miatt volt olyan közkedvelt. Hogy miért is lett az irodalmárok közkedvelt helye a kávéház? Egyszerűen azért, mert egy fekete elfogyasztása olcsó volt, ez fontos tényező az anyagi bizonytalanság tekintetében, további rendelésre nem volt kötelezett senki, hanem összeülhettek munkáik bemutatására.

Az irodalmárok kapcsolathálói informálisak, vagyis nem léteztek semmiféle előírások, szabályok, formális szervezetekbe sem tömörültek. Inkább személyes kapcsolatok fűzték őket egymáshoz, ezek terét maguk alakították. Egy-egy ilyen társaság centrumában klikkek, közösségek formálódhattak, ahol esetenként barátságok is szövődtek. Ezeknek a klikkeknek kettős funkciója volt: ösztönzőleg hatottak az alkotásra, ill. megalapozták az egyének identitását. Mégis csoportképződés egyidejűleg a csoportstruktúrában való feloldódást vonja maga után, ami ellentmond embereink individualista igényiknek, ami nagyon fontos. Tehát e korlátozó hatások miatt jelenik meg a konkurencia, ami idővel a közösség felbomlásához vezet.