Zbigniew Czwartosz:Sorbanállásról

A tanulmány alapja egy pszichológiai elmélet: a forgatókönyv emlékezet.

„A forgatókönyv, vagy szkript az ismétlődő társadalmi helyzetek kognitív reprezentációi, vagy ábrázolásai.” (CZWARTOSZ)

      A forgatókönyvek nem a valóság pontos másai, hanem csak egy adott esemény legfontosabb elemeit és az elemek közti viszonyt tartalmazzák. Egy adott komplex cselekvést egyszerűsítenek le elemeire, valójában egy keretet adnak a cselekvéseinknek. Alapelemei a következők:

• Cél (és másodlagos célok)
• Szereplők
• Helyszín

     A cselekvés végrehajtásához és a megfelelő forgatókönyv előhívásához bizonyos lényeges elemeknek változatlannak kell maradniuk. Fontos megjegyezni, hogy minél gyakrabban valósít meg valaki egy forgatókönyvet, annál jobban kialakul belső struktúrája és egyre könnyebb lesz előhívni későbbi hasonló szituációkban.

     A forgatókönyv-emlékezet azért hasznos a számunkra, mert leegyszerűsíti cselekvéseinket, megkönnyíti azok elvégzését. Mivel nem kell az összes emlékezeti lenyomatunkat végigpörgetni, ezért a tudásszerzés ezen módja a kognitív gazdálkodás egyik módja. (mint az előítélet, attitűdök) A hasonló helyzetek észlelése sematikusabbá válik, és a cselekedeteket automatikusan hajtjuk végre.

     A tanulási folyamat egészen a kisgyermekkorban kezdődik. Ez a sorbanállás esetében a következőképp történik: Az óvodában a gyermekeknek igen sokszor kell várakozniuk egymásra, mondjuk a WC-ben, a kézmosásnál, az ebédosztásnál, egy játszótéri játéknál. Ekkor a sorban való várakozás szabályainak betartását az óvónő ellenőrzi és a szabályokkal ellenkező viselkedésre egy sor büntetési móddal van felvértezve. Például ilyen a sor végére állítás. Ekkor két dolgot tanulnak meg a gyerekek:

1. A sor a társadalmi rend bizonyos formája, és ennek megsértése büntetendő.
2. A testi (élettani, kognitív) szükségletek kielégítése nem e szükségletek sürgősségétől, hanem a sorban elfoglalt helytől függ.

     Ezek a tézisek azt is sugallják, hogy a gyermekek nem azért állnak sorba, mert pisilni akarnak, hanem azért pisilnek, mert sorba kellett állniuk ezért.  

      Univerzális szabályok a sorban állók közösségében:

1. Egy árucikk vonzereje a sor hosszától függ. Gyakran akkor is sorba állunk, ha nem tudjuk, mit árusítanak ott.
2. Egy cikk vonzereje és használati értéke a sorban eltöltött idővel arányos.
3. A vásárlás szükséges mértékének, hasznosságának, és vonzerejének eldöntése a témája a sorban álló emberek közti beszélgetéseinek.
4. A társadalmi megegyezés, ami az ilyen beszélgetések eredménye, a vásárlók egyöntetűségéhez vezet. Aki többet, vagy kevesebbet vásárol, vagy más összetételben, az deviánsnak minősül.

Jog vagy kötelesség?

JOG:

„Pszichológiai szempontból a valamihez való jog garantált részvételi lehetőséget jelent a társadalmi élet olyan szférájában, amely szükségletkielégítéssel foglalkozik.”

KÖTELESSÉG:

„A kötelesség olyan feltételeket jelent, amelyeket az egyéneknek azért kell teljesítenie, hogy az előbbi területen teljes joggal vehessenek részt.” 

A szükségletektől való megfosztottság sorbanállásra késztető szorongást idéz elő. Kötelesség-e a sorbanállás? Nehéz megbecsülni, hogy ezek az erőlködések milyen mértékben racionálisak. Itt olyan helyzettel állunk ugyanis szemben, ahol a jogok és a kötelességek közötti határvonalak elmosódtak.

Pierre Bourdieu:Hevenyészett megjegyzések a test társadalmi észleléséről 

A „személyiség” valamennyi megnyilvánulási formája közül a test az, amely „benyomást kelt”. És ez az a forma, amely a legkevésbé változtatható meg és a legnehezebben. Tudatos módon ez a legkevésbé ellenőrzött és a legkevésbé ellenőrizhető. Ez a társadalmi hovatartozás legitimizált nyelve, megnyilvánulási formája. A megjelenés is társadalmi termék. (súly, magasság)

     A testi tulajdonságok egyes társadalmi osztályok közötti egyenlőtlen eloszlását különböző közvetítő mechanizmusok biztosítják, pl.: munkafeltételek eltérő rendszere à deformitások, betegségek, fogyasztási szokások. A külső különbségeihez hozzáadódik a megjelenés (hexis), a maga-viselet és a viselkedésmódban mutatkozó eltérések, öltözködés. Mindez társadalmi termék. 

     Az ELIDEGENEDETT TEST tapasztalati tudomásulvétele a feszélyezettség. Ez azt jelenti, hogy valamilyen mértékű különbség van az egyén teste és a vágyott test külalakja között. Hogy az embert testével kapcsolatban feszélyezettség gyötörje, annak valószínűsége annál nagyobb, minél nagyobb a különbség az elérendő test és a felismert test között. Ezek az élmények olyan személyeket feltételeznek, akik, miközben felismerik, a legitim külalakról és a legitim magaviseletről kialakított képzetet, ugyanakkor igen egyenlőtlen mértékben rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges eszközökkel.

     LOOKING-GLASS SELF: a többi ember reakcióiból tevődik össze. Ez a felismert test, az, amilyennek az ember a többi ember visszajelzései alapján látja magát (feedback).  

     A karizmatikus vezető ahelyett, hogy az lenne, aminek mások is látják, eléri, hogy az őt vezetővé választó csoport számára is azzá váljék, aminek saját maga véli magát. „Ő maga teremti meg az őt magát megteremtő közvéleményt.”  

     A testhez fűződő viszony nem szűkíthető le egy, a testről alkotott képre, a test szubjektív leképezésére, ami lényegében a test mások által létrehozott és visszatükrözött objektív leképezéséből jönne létre. („body image”; „body concept”)

     Minden elképezett reakció ellentétpárokra épül: kicsi/nagy, kövér/sovány. A társadalmi osztályonként különböző formák annak mértékében különböznek, hogy mekkora erővel és határozottsággal érvényesül a gyakorlatban a nemek közötti különbségtétel, illetve milyen formákat ölt a tényleges és a legitim test közötti különbségtétel annak érdekében, hogy alkalmazkodjon egy adott osztály létfeltételeiben benne foglalt kényszerítő szükségszerűségekhez.  
 

Mead: A pszichikum 

Wundt gesztus-fogalmából indul ki. A gesztus később szimbólummá válik. „olyan szituációról van szó, amelyben a cselekvés egyes részei ingerként hatnak a másik egyedre, hogy az alkalmazkodjon ezekhez a reakciókhoz.” à „Ez az alkalmazkodás viszont ingerként hat az első egyedre, hogy az változtasson saját cselekvésén és kezdjen bele egy attól különböző cselekvésbe.”

      GESZTUS= „Olyan cselekvés, amely ingerként hat egy másik egyén reakciójához.”

      Darwin szerint a gesztus érzelmeket fejez ki. De ez Wundt szerint nem így van. Ő a gesztust komplex cselekvések részeként értelmezi, a társas cselekvés fontos elemeként írja le. A gesztus szerinte jelentéssel bíró szimbólum, meghatározott jelentést fejez ki.

      A gesztus az egyéni cselekvés azon szakasza, amelyhez a viselkedés társadalmi folyamata során más egyének alkalmazkodnak.

      Funkciója a társas cselekvésben az egyének egymáshoz való alkalmazkodását teszi lehetővé. Egy társadalmi csoporton belül értelmezhető a gesztus. Aki teszi, abban is ugyanazt a reakciót váltja ki, mint abban, akinek címezte. Mindenki számára ugyanazt jelenti, és ugyanazt váltja ki belőlük. Így lehetséges a megértése.

      De nem minden esetben ugyanaz a válaszreakció. Van, hogy többféle választ is adhatunk egy adott cselekvésre. Például, ha megtámadnak, akkor elfuthatunk, de vissza is támadhatunk. Az egyének között különbségek vannak abban, hogy melyiket választják.

      A pszichikum kialakulása a kommunikáció révén történik: gesztusérintkezés révén. A behaviorizmus szerint a kommunikáció és a társadalmi tapasztalat az alapja a pszichikum létének. Ezekből indult ki, fejlődött ki a pszichikum.  

Utánzás és a nyelv eredete:

Azt találták, hogy az utánzás még a magasabb rendű állatok magatartásában is minimális. A róka utánozza az anya- és az apaállatot, elkerüli az embert, de ez nem utánzás. Gesztusok alkotják a cselekvések azon részét, amelyek felelősek a más egyedekre gyakorolt hatásért.

      Ha az ingert egy bizonyos reakció követ, az még nem tartalmaz kommunikációt. Bizonyos látványok, hangok, szagok meghatározott képzetekkel asszociálódnak. Ha egy macskát berakunk egy ketrecbe, amiben van egy fogantyú, amelynek a lenyomásával kinyithatja a ketrec ajtaját, ezt egy idő után észreveszi és meg is teszi egymás után több alkalommal a szabadulás érdekében. Ha viszont berakunk egy másik macskát az előző mellé, az nem fogja ezt csinálni az első után, hanem neki is rá kell jönnie, hogy hogyan nyitható ki az ajtó. Az állatok között tehát nincs utánzás.

     Az emberek között azonban úgy tűnik, hogy van. Különösen a vokális gesztusok utánzása utánzás! (hangutánzás) Ha egy olyan helyre költözünk, ahol tájszólással beszélnek, egy idő után mi is rászokunk erre a tájszólásra, még akkor is, ha nem szerettünk volna. à Tudattalanul utánozzuk. 

     Vokális gesztus és jelentéshordozó szimbólum:

A hallott hang reprodukciója: embereknél és beszélő madaraknál.

„Az utánzás attól függ, hogy az egyén úgy befolyásolja saját magát, ahogyan mások befolyásolják őt.” Amikor halljuk magunkat beszélni, jobban oda tudunk figyelni a kiváltott reakcióra, mivel saját magunkban is ugyanazt az érzést váltja ki, mint a másik emberben.

      Ha az ingerültség arckifejezést használjuk, az viszont nem ugyanazt az érzést váltja ki bennünk, mint a másik emberben. A vokális gesztusban sokkal jobban fejezheti ki magát az ember, mint az arckifejezés használatakor. A színészek a tükör előtt próbálgatják az arckifejezéseket, hogy melyik milyen érzést vált ki, amelyik jónak bizonyul, azt fogják alkalmazni.

      Hosszú utat kellett megtennie a beszédnek és a kommunikációnak, a vokális kiáltásoktól, mire jelentéssel bíró szimbólumokká váltak. A jelentéssel bíró szimbólumok esetében az egyén saját ingereire ugyanúgy reagál, mint mások.

      Ha valaki jelentéssel bíróan mond valamit à kommunikációnak nevezhetjük à csak a vokális gesztus alkalmas erre, mert csak arra reagálunk úgy, ahogyan egy másik személy is reagálna rá à e igaz az írásra és a siketek jelnyelvére is, ezek a vokális jelnyelvből (beszédből) fejlődtek ki.  

      Gondolkodás, kommunikáció é jelentéshordozó szimbólum:

Az utánzás végrehajtásához most már az szükséges, hogy az egyén a másikból kiváltó gesztusa és magatartása alkalmas legyen arra, hogy magában az egyénben is kiváltsa ugyanezt a reakciót.

      Többé-kevésbé tudattalanul úgy látjuk magunkat, ahogy mások látnak bennünket. Tehát itt is érkezik visszacsatolás az emberek felől.

     Watson azt mondja, hogy a gondolkodás nem több vokalizációnál. Amikor gondolkodunk, egyszerűen használni kezdünk bizonyos szavakat. Azonban ehhez azt is hozzá kell tennünk, mondja Mead, hogy ezek magukban hordozzák bizonyos társadalmi folyamatok értékét.

     Jelentéshordozó magatartás: mikor én tudom azt, hogy így, vagy úgy fogok cselekedni és azt is tudom, hogy erre a bizonyos cselekvésre a másik ember hogyan fog válaszolni. Pl.: megkérek valakit, hogy hozzon egy széket. Ha az a valaki nem hoz, vagy számomra lassan cselekszik, én ugyanazt a cselekvéssort fogom alkalmazni és hozok magamnak én egy széket. Ez a gondolkodás! 

     Szerep-játék, szabályozó-játék és az általános másik:

Azokról a társadalmi feltételekről beszélünk, amelyek között objektumként kialakulhat az én. A nyelven kívül két ilyen van: a szerepjáték és a szabályozó játék. Ezt a gyermekek játékán kívül a primitívebb épeknél is megfigyelték.

ÁLTALÁNOS MÁSIK:

Szervezett közösség, vagy társadalmi csoport, amely az egyénnek megadja az én egységét. Az általános másik attitűdje az egész közösség attitűdje. Átvesszük más egyének irántunk és mások iránt mutatott attitűdjeit és beépítjük saját egyéniségünkbe. Az én-tudatos egyén annak az adott társadalmi csoportnak, vagy közösségnek szervezett társadalmi attitűdjeit veszi fel, vagy teszi magáévá, amelyhez tartozik. Egy ember több társadalmi csoporthoz is tartozhat, ez lehetővé teszi, hogy végtelen számú egyénnel léphessen társadalmi kapcsolatba.

      Az egyén fejlődése szempontjából két szakaszt említ Mead.

1. Az első szakaszban az egyén énjét egyszerűen csak más egyének vele és egymással szembeni attitűdjeinek a megszervezése alkotja a társadalmi cselekvések keretében, amelyben maga az egyén is részt vesz.
2. A második szakaszban az ént a társadalmi attitűdök megszervezése is alkotja. Ezek a társadalmi, vagy csoportattitűdök belépnek az egyén közvetlen érzelmi mezejébe, és énje elemeivé válnak.

Az én tehát úgy éri el teljes fejlettségét, ha mások egyéni attitűdjeit társadalmi, vagy csoport-attitűdökké szervezi.

     A szabályjátékokban szervezett egyéneket találunk. Ez a folyamat a gyermek erkölcsi fejlődésének fontos szakasza, ekkor válik annak a közösségnek én-tudatos tagjává, amelyhez tartozik. Mindez a nyelv révén megy végbe. Ennek segítségével valósítják meg a közösségben az együttműködő tevékenységet.

     A szervezett én a csoport közös attitűdjeinek megszervezéséből alakul ki. Valamely személy azért személyiség, mert egy közösség része, beépíti ennek a közösségnek az intézményeit saját magatartásába.

     Végül: amit én-tudatosságnak nevezünk, nem más, mint azon attitűd-csoportok ébredése önmagunkban, amelyeket másokban váltunk ki. A tudat ot ne keverjük össze az én-tudatossággal. A tudat egyszerűen az érzelmi mezőre vonatkozik.

     Minden én, minden egyén különböző, de lennie kell egy közös struktúrának, mert csak ezen keret révén lehetünk tagjai közösségeknek. Az egyén csak társadalmi csoportja többi tagjának énjével együtt rendelkezik énnel, önmagá