Alfred Schütz: A cselekvés köznapi és tudományos értelmezése 

Minda köznapi életben, mind pedig a tudományos megismerésben a mindennapi életről, az életben észlelt tárgyakról való ismeretünk egyfajta konstrukciót tartalmaz (absztrakció, általánosítás, idealizáció…). Ezért a tények értelmezett tények. Így a világ valóságának csak bizonyos oldalait ragadhatjuk meg,

A természet- és társadalomtudományok közötti különbség ebben ragadható meg. Míg a természettudományok úgy gondolkodnak, hogy a tudományos konstrukcióknak túl kell lépnie a köznapi konstrukciókon, addig a társtud. számára ez nem ilyen egyszerű, mivel maga a társ. eleve rendelkezik egy meghatározott jelentés-és relevenciarendszerrel.

Születésünk előtt is létezett a világ, és róla alkotott vélemények. Ezeket a vélemények őseink tapasztalásaiból és értelmezéseiből erednek, amelyeket, mint „kéznél lévő tudást” mi is megkapunk, és használhatjuk vonatkoztatási keretként.

Ha észlelünk egy tárgyat, és arról vannak információink, akkor egy másik – általunk hasonlónak mondott – tárgyra is ráhúzzuk bizonyos adottságait. A várakozásom meg is felelhet, meg nem is annak, hogy a két tárgy azonos típusosságokat mutat. Ha megfelel, akkor kibővítem a feltételezett típusosság tartalmát (HUSSERL). De! Jogomban állhat az adott tárgyat az általános típusba sorolni, de nem kötelességem. Pl. ha azt hallom, hogy ír szetter, tudom, hogy egy kutya, így a kutyák tulajdonságaival felruházom, még ha eddig nem is láttam. De az én ír szetteremet megkülönböztetem a többi kutyától, mert ő a társam.

Egy-egy tárgy típusosságai közül nem vesszük figyelembe mindegyiket. 

Az adott kultúra, amelyben élünk interszubjektív, mivel emberek között élünk, akikhez fűz valami, akiket megérünk, és akik megértenek. Maga a világ eleve jelentőséget hordoz a számunkra, amelyet értelmeznünk kell, ahhoz hogy boldoguljunk benne. Ezért tisztában vagyunk kultúránk történetével, amellyel tradíciók, szokások formájában találkozunk. Egy adott kulturális tárgyat csak úgy érthetek meg, ha tudom milyen emberi tevékenységből jött létre → a világról alkotott tudásom interszubjektív vagy szocializált, aminek 3 mozzanatát mutatja be:

1. Nézőpontok kölcsönössége: léteznek embertársak, s a világról alkotott tudások nekik is hozzáférhetőek, de ugyanaz a tárgy nekik lehet, hogy valami mást jelent. Ez lehet azért, mert én itt vagyok, ő meg ott, bizonyos tárgyak neki, míg mások nekem esnek ki a látókörömből. Másrészt más az élethelyzetünk, ezért különbözik a relevencia-rendszerünk. Ezt két idealizáció küzdi le. Az elsőt az álláspontok felcserélhetőségének (ha helyet cserélnék vele, ugyanarra gondolnék, mint most ő), a másodikat a relevencia illeszkedésének nevezzük. A kettő együtt alkotja a KÖLCSÖNÖS NÉZŐPONTOK GENERÁLTÉZISÉT → a tárgyakról alkotott tényleges tudásom, ill. a másik potenciális tudása mindenkié. Ezt a tudást objektívnek és anonimnek fogjuk fel
2. A tudás társadalmi eredete: a világról alkotott tudásunknak csak nagyon kicsi része származik a saját tapasztalatainkból, nagy része társadalmi tudás. Ennek az átadása a mindennapi nyelv szókincse által történik.
3. Tudás társadalmi eloszlása: nem csak az más, amit tudunk, de az is, ahogyan tudjuk

Beleszületünk egy adott társadalomba, ahol a többi embertárssal kapcsolatban állunk. A tanulmány csak a kortársak kölcsönös kapcsolataira korlátozódik. Vannak akikkel csak időbeli közösség köt össze, de vannak akikkel térbeli is, őket nevezi Schütz társaknak, közöttük lévő kapcsolatot pedig face-to-face-nak.

A másik egyén egyszeriségét nem ragadhatjuk meg egészében. Még ha szoros kapcsolat áll fenn, tiszta Mi-kapcsolat, akkor sem lépnek bele az emberek személyiségük teljességével a kapcsolatba, miközben definiálom a Másik szerepét, magam is felöltök egy szerepet → (Mead: reaktív én, felépített én). Egymás tipizálására szolgáló konstrukciók jelentős része társadalmi eredetű. 

Köznapi cselekvésnek mintául szolgáló cselekvések és társas interakciók:

• Cselekvés, terv, indíték: A cselekvés egy emberi magatartást jelöl, amit a személy előre kialakít magában. Az aktus pedig ennek a lezárása. A tervezés kiindulópontja nem a cselekvés lezajló folyamat, hanem maga a képzeletbelileg bevégzett aktus. A terv időtávlatát megvilágítja a terv és az indíték közti kapcsolat.
• Társadalmi interakció: feltételezem, hogy másokat is ugyanolyan indíték vezérel egy cselekvésnél, mint engem, és másokat vezérelt a múltban, ha ugyanazokat a típusosságokkal jellemzem, mint amilyen típusok az én és mások cselekvésére jellemzőek voltak. Ezt nevezhetjük az indítékok kölcsönösségének. Itt jelenik meg, az azért, hogy és az azért, mert. Azért cselekszem, így, hogy pl. egy levél eljusson egy ismerősömhöz. És más azért rak rá bélyeget, mert pl. el akarja küldeni a levelet. Tehát az én azért, hogy indítékaim más számára, mint saját azért, mert indítékai válnak érthetővé. De ez mind típusos! Az én viselkedésem típusos – egy típusos levelet feladó tesz bélyeget a borítékra, és a postás viselkedése is típusos… (Remélem értitek!!!!!) „A kölcsönösen egymásba fonódó viselkedésminták efféle konstrukciója voltaképpen nem más, mint kölcsönösen egymásba fonódó, feltételezetten állandó, azért, hogy és azért, mert indítékok konstrukciója.”
• Megfigyelő: ő nem vesz részt az interakciós mintákban, ez képezi a kívülállásának, távolságának az alapját. A megfigyelő konstrukciói különböznek a cselekvők konstrukcióitól, mert fel kell használni a tudását, amely az adott cselekvéshez típusosan hasonló, a mostani körülményekhez típusosan hasonló körülmények között zajló interakciós mintákra vonatkozik, valamint mindebből ki kell következtetnie a cselekvők cselekvésének az okait. A társtudósnak a konstrukcióalkotás sajátos módszerét kell kialakítania, hogy biztosítsa az alkalmazhatóságot, annak a szubjektív jelentésnek az értelmezésére, amellyel a megfigyelt aktusok rendelkeznek a cselekvők számára. Eszköze: racionális cselekvésekről alkotható modell-konstrukciók

Racionális viselkedés: racionálisan egybeveti az eszközöket a célokkal, a célokat a mellékkövetkezményekkel, s végül a különböző lehetséges célokat egymással. Ez a cselekvés kizárja az affektív, vagy tradicionális cselekvést.

Feltételezhető, hogy társak interakciójánál az egymás életében zajló kölcsönös részvételük, elképzeléseik közös volta már elegendő a racionális interakcióhoz.

Az emberi interakciók racionalitását azzal magyarázhatjuk, hogy a cselekvők standard szabályokhoz igazítják cselekvéseiket, amelyeket csoportjuk, mint társadalmilag jóváhagyott magatartási szabályokat kezel. 

A társadalomtudományok tárgya az emberi viselkedés, ennek formái, szerveződése, termékei. A társtudoknak nem szabad természettudos módon tanulmányozni, mert társtud célja annak a társadalmi valóságnak a magyarázata, ahogyan azt a társadalmi világban mindennapi életét élő ember tapasztalja.

Schütz véleménye, hogy a társtudosnak az emberi magatartással, és ennek a társadalmi valóságban, a köznapi észjárással történő értelmezésével kell foglalkoznunk.

De egy adott cselekvés szubjektív jelentéssel bír, hogy lehet ezt a szubjektív jelentés tudományosan megfogni, valamint hogy lehet objektív tudásrendszerrel megfogni ezt a szubjektív jelentésszerkezetet. Válasz: minden tudománynak meg kell alkotnia a saját gondolattárgyát, amely túllép köznapi gondolkodás gondolattárgyain. A társtud. gondolattárgyai nem egyszeri szituációkban egyszeri aktusokat végző egyszeri egyénekkel foglalkozik.

A másik kérdésre pedig az a válasz, hogy elhatárolódik a tudós a társadalmi világban betöltött, saját életrajzi helyzetétől. 

Mint ahogy már kiderült, különbség van a hétköznapi és a tudományos konstrukciók között. A hétköznapban magától értetődőnek vesszük a társadalmi eredetű és társadalmilag jóváhagyott tudást. Másrészt meghatározza cselekvésünket az indítékok kölcsönösségének idealizációja is. Míg a tudományos konstrukció csak azt tekinti magától értetődőnek, amit adatnak tart, és független mindenféle hiedelemtől. Nem lép úgy be interakcióba, hogy el ne hagyná tudományosa attitűdjét.

A társtudó létrehoz egy modellt a társadalmi világról. Ebben a modellben vannak típusos cselekvésstratégiai minták, és típusos cselekvők, de ők nem emberek, nincs életrajzuk, olyan helyzetben vannak, amit nem maguk definiálnak. 

A társadalmi világról alkotott tudományos konstrukciók követelményei:

A logikai konzisztencia követelménye: a típusos konstrukciót a fogalmi keretek világosságának és tisztaságának legmagasabb szintjén kell kialakítani.

Szubjektív értelmezés követelménye

A megfelelés követelménye 

Mindez racionális cselekvésről alkotott modell!! 

Remélem nagyjából tudjátok követni. Töredelmesen bevallom, hogy eléggé le van rövidítve, de vannak benne olyan körmondatok, hogy fogalmam nincs, mit akart írni, igyekeztem mindezt kihámozni!

Ne haragudjatok a késésért!!