Peter Berger-Hansfried Kellner: 

Valóságfelépítés a házasságban. A tudás mikroszociológiájához. 

     Makroszociológiai nézőpontból is kiindulhatnánk a házasságot,mint fontos társadalmi intézményt a társadalomban,de a házasságot mikroszociológiai nézőpontból figyeljük meg.Főként egyénekre ható társadalmi folyamatokkal fogunk foglalkozni.

Az egyén arra törekszik, hogy otthonossá tegye a világát.”Jelentős másik”-a vele való kapcsolat fontos.Ha ettől a kapcsolattól megfosztjuk az egyént anómiába taszítjuk.A jelentős másiknak minden cselekvése,de még a jelenléte is fontos nekünk.Az egyénnek a jelentős másikkal fenntartott kapcsolatát folytonos társalgásnak lehet tekinteni.Ugyane társalgás során az egyén képessé válik arra is, hogy életének változó vagy új társadalmi összefüggéseihez alkalmazkodjék.Az egyén végigtársalogja az életét.A társadalmilag definiált világ plauzibilitása és stabilitása azoknak a jelentős kapcsolatoknak az erejétől és folyamatosságától függ,amelyeknek kötelékében világunkról szüntelenül eltársaloghatunk.Másképpen:a világ valóságosságát azáltal tartjuk fenn, hogy jelentős másikakkal társalgunk.E valóságosság nemcsak a képszerűséget(imagery) jelenti,amellyel az embertársaimat szemlélem,hanem azt a módot is,ahogyan magamat.Szociológiai felfogásban:milyen e kapcsolatok objektív szerveződése és eloszlása,továbbá azt is értenünk kell, hogy szubjektíve miként észleljük,tapasztaljuk őket.

A házasság döntő fontosságú nómikus eszköz társadalmunkban.Társadalmunkban a házasság dramatikus aktus,amelyben két idegen összeáll és újradefiniálja magát.”Idegenek”-az idegenség abban rejlik,hogy sok korábbi társadalomtól eltérően a mai házasulandók többnyire más és más szemtől szembeni kontextusokból valók-más és más társalgási hátérrel érkeznek a házasságba.Ami a nómikus kapcsolatokat illeti függetlenül az etnikai,vallási és osztálybeli endogámia jelenleg fennálló mintáitól,társadalmunk tipikusan exogám jellegű.A házasság hozta,drámai helyzetdefiníció-változással azonban az új partnerek mindennemű jelentős társalgása egymás iránti kapcsolatukra öszpontosul.Az egyén önmegvalósításának legfőbb társadalmi szerepe a házasság.Szorosan összefüggnek azu ipari forradalommal.,és annak intézményi következményeivel.Az egyénnek megélhetést kell találnia ebben az idegen világban és annak személytelenségén „human relations” eljárással változtatni kell,miközben dolga van vele.”Tömegtársadalom”nem mindig ejti az egyént mélységes boldogtalanságba és csüggedésbe.Inkább az a helyzet, hogy társadalmunk nagy tömegei elég jól érzik magukat  egy olyan helyzetben,amelyben nyilvános tevékenykedéseiknek csekély szubjektív jelentőséget tulajdonítanak,a munkát mint nem túlságos cudar szükségszerűséget kezelik, a politikát padig legföljebb mint nézősportot űzik.Az egyén olyan világmegformálásra törekszik,ami az ő lényét tükrözi.Ebben a világban vki lehet,sőt egy  bűvös körön belül még talán úr és parancsoló is.A privátszféra,nem egészen alaptalanul,az egyéni választás,sőt az autonómia birodalmának tekinthető.A modern társadalomban a privátszféra fontossága igen nagy lett.A privátszférában többféle társadalmi kapcsolat fordul elő,de ezek közül a családi kapcsolatokTársadalmunkban a család konjugális típusú,e téren a házastársi kapcsolat áll a középpontban.A legtöbb felnőtt számára a házasság alapozza meg a privátszféra egész intézményétA házasság egészen különös jelleget és funkcionalitást öltött.A mai házasság elveszítette korábbi funkcióinak némelyikét.Régen,az ipari forradalomban a családokat alig választotta el korlát a szélesebb közösségektől.Szoros társadalmi élet.Mai társadalmunkban viszont családonként elkülönült részvilágok(subworlds) létesülnek,saját ellenőrző mechanizmusaikkal és zárt társalgásukkal.Ráadásul még a felek múltja sem közös.Minden társadalmi kapcsolat objektiválódást igényel, olyan folyamatot,amelyben a szubjektíve tapasztalt jelentések objektívvé válnak az egyén számára,s a többiekkel folytatott interakciója során küztulajdonná,immár vaskosan objektívvé válnak.Az objektivizálódás mértéke az alapul szolgáló társadalmi kapcsolatok számától,intenzitásától függ.

A házasságra lépő két egyént a társadalmunk ellátta őket a házasság magától értetődő képével,és arra szocializálta őket, hogy számítsanak a házasság magától értetődő szerepeibe való belépésre.E viszonylag üres elképzeléseket most valóra kell váltani,át kell élni,fel kell tölteni élménytartalommal(experiential content).A házasoknak egyeztetni kell cselekedeteiket.A másik a mindennapi magatartásnak szinte minden horizontjában jelen van.A saját identitásukat a másik identitásával kell összeegyeztetni.(szinte szimbiózis szerűen).Mindkét félnek a jelentős másikakra vonatkozó pszichológiai háztartásában a házasfél válik par excellence másikká,a világ legközelebbi és legmeghatározóbb lakótársává.A házasság nómikus váltást hoz.E tény teljes jelentőségét ritkán mérik fel a tisztán a házasfelek.Inkább úgy vélekednek, hogy világuk,kapcsolataik és főként saját maguk ugyanazok maradtak,akik voltak,mindössze annyi történt, hogy a világot,korábbi társaikat és saját magukat aztán megosztják hitvesükkel.Kirajzolódnak viszont bizonyos objektív,konkrét házassági problémák,ezeket úgy fogják fel,mint külsődleges,helyzeti,gyakorlati nehézségeket.Pl.a férj barátját másként értékeli a férj és a feleség(negatívan) is.Az emberek megváltoznak,eltűnnek a régi barátok,vagy az emberek érettebbek lesznek.A házasság új valóságot létesít.A házaspár olyan csoportok felé sodródik,amelyek megerősítik magukról és a világról alkotott új definíciókat,míg tartózkodik azoktól a csoportoktól,amelyek definícióikat gyengítik.

Az egyén életútján a házasság olyan sorsdöntő szocializációs szakaszt nyit,amely a gyermek-és serdülőkori szakasz fontosságával vetekszik.A házassági társalgás fontos!!!Valóságkoncepciók megalkotása és azok átbeszélése.

A házassági társalgásban nemcsak megépül egy új világ, hanem azt folytonosan karbantartják,újra meg újra berendezik.A társalgás hatásai:kialakul egy szilárd kép dolgokról,emberekről,saját magáról a személynek.Mindkét fél világa és énje szilárdabb,biztosabb jelleget ölt.Azonbelül a felek megosztják múltjukat is egymással.A pár tehát nemcsak a jelenlegi valóságot alkotja meg,hanem az elmúlt valóságot is újraalkotja,miközben létrejön kettejük közös emlékezete,amely a két egyéni múlt emlékképeit egyesíti.A jövőt illetően együtt terveznek,beszűkül az egyének általánosabb lehetőségeik is.A szó legtovább terjesztett értelmében „megállapodik” az egyén a házasságban-kénytelen megállapodni,ha meg akar maradni a házasságban.

Az újraalkotott jelen,az újraértelmezett múlt egyetlen folytonosságként érzékelődik,mutat előre,a közösen elgondolt jövőbe.:)

Ha a házassági társalgást a színjáték fő cselekményének,a házastársakat a színjáték főszereplőinek tartjuk,akkor a többi egyént úgykezeljük,mint a központi drámai cselekmény kísérőkórusát.Gyermekek,rokonok,távoli ismerősök,mind szerepet játszanak az életükben.

A fnt említettek ideáltípikus családok voltak.A kört leszűkítették normális életkorben kötött városias nyugati társadalmak középosztályaiban.

A modern ipari társadalmak központi rétegeiben általános házaságtípus van kialakulóban.

A nukleáris családtípus- mindiinkább utódnemző intézménnyé válik,az egyén szemében.Összefüggésbe hozták a városias lét szabadságával,a nemi emancipációval,társadalmi egyenlőséggel összefüggő értékekkel.A serdülőbe betáplálják a saját kisvilág elvét,ha kikerül a nagy életbe,akkor azt kívánja neki is legyen saját visszahúzódásra alkalmas világa.Más szavakkal ,a társadalomban otthon lenni eleve azt jelenti, hogy házasság alapon egy részvilágot(sub-world) kell létrehozni.Hasonló háttérrel rendelkeznek a felek,így megkönnyíti számukra  a valóságalkotó folyamatot.A házassági szituáción belül minden egyes szerep szövegösszeséget(universe of discourse) hordoz magával,amelyet tág értelemben kulturális definíciók írnak elő,de amely újra meg újra valósággá válik a házastársak társalgása során.Az igazodás kölcsönös volta ismét összefüggébe hozható a házastársi egyenjogúság terjedésével,amelyhez mindkét részről jelentékeny erőfeszítésre van szükség.A házasságban élők stabilitása nagyonn,mint az egyedül élőké.A házasságban élők érzelmileg stabilabbak,érettebbek nézeteikben,biztosabbak önmagukban,ezért kiegyensúlyozottabbak lelkileg,illetve társadalmilag előre látóbbak.A modern pszichológia úgy támogatja  meg ezt az ingatag világot,hogy reá ruházza a „normalitás”rangját,mely legitimáló művelet mindjobban kapcsolódik a korábbi vallásos gyakorlathoz,mely a házassághoz a „szentség” rangját sorolta.