Az etnometodológia, mint megközelítésmód ill. maga a kifejezés Harold Garfinkeltől származik. Eredete az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor is Garfinkel esküdtszékkel foglalkozó kutatásban vett részt, ekkor fogalmazódott meg benne a kérdés: eltérő társadalmi helyzetű, mentalitású emberek hogyan képesek kollektív döntést hozni? Hogyan alakítják ki a közös álláspontot? És milyen szerepet játszanak ebben addigi személyes tapasztalataik? 

Poszt-parsonsiánus irányzatról van szó, amely az 1950-60-as évek Amerikájában válik egyre markánsabbá. Európában inkább a ’70-es években meghatározó.

Legfőbb célja egy olyan kutatási tárgy vizsgálata, amelyet elhanyagolnak a tudományos kutatások. Ez nem más, mint a hétköznapi élet. A társadalomkutatónak vizsgálnia kell, hogy az emberek hogyan tudnak eligazodni saját életük folyamataiban. Szociológiai szempontból kell megvizsgálni, hogy az emberek a hétköznapi életben milyen módon cselekednek.

A szociológusnak meg kell tanulni annak a fejével gondolkodni, akit vizsgál. 

Előzményei:

1. Fenomenológiai szociológia
2. Szimbolikus interakcionizmus

1. Eredetileg filozófiai irányzat volt. A társadalomtudományok a XIX. századig csak nagyon absztrakt dolgokra figyeltek oda. Ekkor fedezik fel a mindennapi életet, mint addig ismeretlen kutatási területet.

A mindennapi élet jelenségeit próbálja meg teoretizálni, absztrakt formában értelmezni. Azzal foglalkozik, hogy az ember társadalmi eligazodásában milyen szerepe van a múltban megszerzett közvetlen információinak. Valamint azoknak a közvetlen/közvetett információknak, amelyeket generációkon keresztül adtak tovább.

A tiszta fenomenológia megfogalmazója Edmund Husserl, német filozófus. Hatása nemcsak filozófiai területeken mutatkozott meg, hanem a szociológiában is. Gondolkodásának alapja a mindennapi élet természetes beállítódása. Ez azt jelenti, hogy az ember tudatában van egy közvetlenül tapasztalható világnak, amely magába foglalja a jelen lévő dolgokat és a meghatározatlan valóság „homályos” területeit. Központi tézise, hogy a világot létezőnek tapasztaljuk és létezőként is fogadjuk el. A filozófusnak az empirikus valóságot kell elemeznie, tudva, hogy az elemzése is része ennek az empirikus valóságnak. Ez a körkörösség módszeres epochéval (felfüggesztéssel) szűntethető meg. Ennek két fokozata van:

- fenomenológiai redukció: zárójelbe teszi a külvilágot, és az ezen kívül eső gondolatfolyamatokkal foglalkozik, ezáltal megismerhető a lényegforma

- második lépésben, pedig önmagát teszi zárjelbe, mint a világhoz tartozó ént

Ezek az elméleti gondolkodáshoz kapcsolhatók. Az elmélet előtti dimenzióban használja Husserl az életvilág fogalmát. Ez vált azzá a tárgyterületté, amely a mindennapi élet leírására törekszik.

Ez a fajta, hagyományosan európai gondolkodásmód Alfred Schütz révén került be az amerikai szociológiába. Azokat az értelemtartalmakat vizsgálta, melyeket a cselekvő előre kialakít magában. Az életvilág számára egy rögzített talapzat, amelyet minket körülvevő világként tapasztalunk. Meglévő tudáskészletünk alapján tájékozódunk benne. Emellett fontos szerepe van a nyitottságnak is Schütz szerint. Ennek köszönhető az, hogy elődeink tettei befolyásolhatják a mi cselekedeteinket. Az ő világukat nevezi elővilágnak, melyből megszerzett tapasztalataink közvetettek. Nemzedékeken keresztül továbbítódnak, ez biztosítja az összeköttetést az elővilág és a mi világunk között. De tetteinket meghatározzák az utódaink is, mert az ő érdeküket is szem előtt tartjuk. Az ő világukat nevezi utóvilágnak, ami teljesen nyitott. 

2. A szimbolikus interakcionizmus kifejezés arra utal, hogy a társadalmi folyamatok a cselekvők között létrejövő interakciók mentén zajlanak. Ehhez viszont elengedhetetlen feltétel a mindannyiuk által ismert szimbólumok használata. Meghatározó irányzat volt a század eleji szociológiában és szociálpszichológiában. Létrejötte G. H. Mead nevéhez fűződik, aki kísérletet tett ezzel arra, hogy a makro- és mikroszociológiai szemléletmód között mindenkor fennálló ellentétet feloldja. Szerinte az egyén és a csoport egyformán fontos, egyik sincs ontológiai primátusban a másikkal szemben. 

Az alapító

Harold Garfinkel a Harvardon szerzett szociológiai diplomát. Schütz és Parsons tanítványa volt. A Parsonséval egy teljesen ellentmondó rendszert épített fel. Mire kibontakozott az etnometodológiai megközelítésmód, Parsons rendszerét már erőteljesen bírálták, kritikákkal illették. Ekkor válik dominánssá a szociológiát illetően az USA nyugati partja. Programadó munkája az 1967-ben megjelent ’Etnometodológiai tanulmányok’ című tanulmánykötete. Az etnometodológia eredete ahhoz az igazságszolgáltatási rendszert érintő kutatáshoz fűződik, ahol az esküdtszék döntéshozatalát figyelték meg, és amelybe Garfinkel egy ismerőse révén kapcsolódott be. Ekkor figyelt fel arra, hogy az esküdtek bizonyos élettapasztalataik alapján mérlegelnek. De felmerült benne a kérdés, hogy a heterogén esküdtszék hogyan tud közös létrelevancia bázist kialakítani? Rájött, hogy az emberek hétköznapi cselekvéseit kell figyelembe venni. 

Etnometodológia = népi módszertan

Az elnevezés arra utal, hogy a módszert nem a kutató alakítja ki, hanem a laikusok módszertanáról van szó. Vagyis, hogy a társadalom tagjai milyen módszereket használnak mindennapi cselekedeteik racionális megvalósításához. Ezek megismeréséhez empirikus kutatásokra van szükség.

→ nagyon nehéz vizsgálni: lehet megfigyeléssel

                              vagy, ami sokkal hatásosabb: diskurzus analízissel.

Itt mutatkozik meg a szociolingvisztika hatása.

Ez azt jelenti, hogy megnézzük, hogyan számol be az illető hétköznapi életének cselekvéseiről. Ez azért fontos, hiszen az ember saját világában mozog magabiztosan. A vizsgálat történhet hangfelvételek, vagy írásbeli beszámolók alapján.

2 fajta jelzést különböztet meg:  ►objektív kifejezések: társadalmi kontextustól függetlenek

                                    ►indexikus kifejezések: kívülálló számára érthetetlenek, jelzik azt a társadalmi hátteret, amelyet magától értetődőnek tartank a résztvevők.

Hiszen sokszor verbálisan nem hangzanak el információk, amelyek a közös létrelevancia bázis miatt ismertek a résztvevők számára.

Amikor valaki beszámol az életéről, nincs olyan objektív világ, amely mindenki számára ismert lenne. 

A kvantitatív kutatásokkal szemben az a problémája, hogy a kérdezés folyamatában indexikus kifejezések hangzanak el, amiket aztán objektív kifejezésekké alakítanak a feldolgozáskor. Nem az lenne a szociológus feladata, hogy objektív kifejezésekre vezesse vissza őket, hanem önmagukban kell, mint társadalmi jelenséget vizsgálni.

A mindennapi élet tanulmányozásának hanyagolása komoly hiányosságokat von maga után Garfinkel szerint. Bizonyos esetekben ismeretelméleti tévkövetkeztetésekhez is vezethet. Ugyanis az információszerzésnél van a probléma: az adatokra koncentrálnak, nem arra, hogy hogyan keletkeztek azok! Hiszen minden adat kontextusfüggő. Ez a baja a survey-kutatásokkal, hogy kontextustól függetlenül vizsgálódnak.