A téma választására ösztönzött az a tény, hogy egy olyan községből származom, ahol nem létezik a cigány-magyar együttélés. Utazásaim során láttam már ilyen településeket, és sokan meséltek már a nem túl pozitív személyes tapasztalataikról, de magam szerettem volna megélni ezt a szituációt. Tehát nem ismerem a két kultúra együttéléséből származó konfliktusokat, már ha léteznek egyáltalán, többek között ezt a témát is körüljárom az írásban. Az utóbbi időben (kb. 10 hónapja) heti rendszerességgel megfordultam a békés megyei Csanádapácán, és ott figyeltem fel a település népességének etnikai megosztottságára és az ezzel együtt járó számtalan olyan problémára, amit egy homogén községben élő nem is érez.

Csanádapáca Békés megye kistelepülései közé tartozik, az orosházi kistérség egyik tagja. A megye roma népessége az országos mutatóhoz képest alacsony, a megye népességének 1,3 %-a. Ennek a populációnak háromtizede él községekben, héttizedük városlakó. Csanádapáca Békéscsabától 24 km-re délnyugatra, és Orosházától 18 km-re keletre fekszik, 98 m-es tengerszint feletti magasságban. Az 1400-as évektől kezdve lakott település, az első írásos emlékek 1488-ból maradtak fenn. Az ősi Maros-kultúrához tartozott, az itt élő emberek kezdetektől fogva földműveléssel és növénytermesztéssel, főleg dohánytermesztéssel foglalkoztak. Csanádapáca lélekszáma a 2006-os népszámlálás szerint 2.876 fő. A településen a hetvenes évekig mindössze két cigánycsalád élt: a gyepmester (nyugdíjazásakor Munka érdemrenddel tüntették ki) és egy úgynevezett „Cigány” Jancsi, aki foltozó-cigány volt (vezetéknevét talán senki sem ismerte a faluban). A hetvenes évek elején költözött a településre a jelenleg is itt élő F. család: akkor még csak férj és feleség. Jelenleg ez, és még 4 család jelenti 20 fővel a cigány kisebbséget. Ez a lakosság 0,69 %-a.

A faluban úgy 5 cigány-család él, akik alapvetően egy zárt közösséget alkotnak, tehát nem nyerhet akárki bepillantást az életükbe. Viszont egy nagyobb közösséggel szemben –itt a magyarságot kell érteni- többnyire együttműködők, hiszen ez mindkét fél érdekében áll. A magyarság szemszögéből tűnik inkább zártnak a cigány közösség, mert az összetartásuk nagy, és más elveken nyugszik, nem olyan laza, mint a magyaroké, akik alig ismerik egymást a saját falujukban. A falubeliekkel köszönőviszonyban vannak, de a falu közösségi életében kimondottan nem vesznek részt. Az egyik helyi általános iskolai tanár elmondása szerint az iskolai szülői értekezletekre sem járnak el, ami alól csak egy család a kivétel. Ez az egy család még sok mindenben kivétel a többitől, de ezt még később is igyekszem majd alátámasztani. A magyarok által vegyes a megítélése a helyi cigány közösségnek. A legtöbb ember elmondása szerint nincs velük probléma és voltak, akik kedvelik is őket. Azonban akadnak problémák is, például az egyik vendéglátó egységet gyakran kirabolták, a berendezést megrongálták, ami azt eredményezte, hogy a tulajdonos a következő feliratot akasztotta ki a bejárathoz: „cigányokat nem szolgálunk ki” . Később a hatóságok levetették a táblát egy feljelentés miatt.

Az egyik családot faggattam a cigányság eredetéről, és meglepően tájékozottak voltak a származásukat illetően. Elmondásuk szerint a cigányok Indiából származnak, szűkebben a Pandzsobnak nevezett öt folyó vidékéről. Ezt a vidéket két népcsoport népesítette be: a dravidák, és az indoárják. Ezek keveredéséből alakult ki a cigány népesség. A cigányok több nagy népvándorlási hullámban indultak el Indiából és érkeztek Európába. Majd egy nagy ugrást követően a 13. században folytatom a történetet, Zsigmond király uralkodásának idején, aki egy rendeletet adott ki, melyben megalkotta a röghöz kötöttség törvényét, ami megakadályozta, hogy a Magyarországon élő cigányok tovább vándorolhassanak. Ismét egy nagyobb ugrást teszünk a történelemben: 1764-ben Mária Terézia egy rendeletet adott ki melyben a kimondta, hogy a cigányságnak teljesen asszimilálódnia kell. Ennek eredményeképpen a cigány gyerekeket örökbe adták magyar szülőknek, hogy magyar neveltetést kapjanak és így sokat vesztettek a hagyományaikból. Ez a történet biztosan nem teljes, de engem meglepett, hogy ilyen történelembe ágyazott eredettörténetet tártak elém.

A cigányság társadalma sem egységes, ahogyan más nemzeté sem. Náluk is vannak alacsonyabb és magasabb rendű csoportok. Munkavégzés, nyelv, kultúra, szokások szerint eltérő kasztokat különböztetnek meg a cigányságon belül. Talán a legtöbbet hallunk a romungrókról, akik nem őrizték meg az ősi lovari nyelvet, de tőlük kerülnek ki a művészcigányok, a zenészcigányok, akik gyerekeiket sokszor konzervatóriumba járatják. Másik nagy csoportja a cigányoknak az oláh cigányok, akik eredetileg sátoros cigányok voltak. Ők a kultúrájuknak köszönhetően sikeresen megőrizték a nyelvüket. E két nagy csoport között nagy ellentét áll fenn a nyelv, a műveltség, az életfelfogás, az öltözködés tekintetében. A helyiek elmondása szerint vannak még másárok, akik régen halászattal foglalkoztak és a nevük is innen ered (máso=hal); beszélhetünk még a lovárokról, akik kereskedéssel, főleg lókereskedéssel foglalkoztak, és felhívták a figyelmemet, hogy a nevük nem a ló szóból ered, hanem a lóvé szóból. Továbbá vannak még ducescsók, dodomescsók, teknővájók, valamint beás cigányok. A cigányok vezetője a cigányvajda. Ezt most újították meg nem is olyan rég. Régebben kompániánként választottak vajdát maguknak, de ma már minden megyében van egy vajda.

Csanádapácán főleg romungrók élnek, kivétel egy család (a már említett család), akik oláh cigányok. A romungrók nem beszélik a cigány nyelvet, de az oláh cigány család otthon lovari nyelven beszél, tehát nagy szókinccsel és nyelvbiztonsággal használják a nyelvet és a gyerekeiknek is tanítják. Ahogy ők mondják, létezik egy úgynevezett kevert nyelv, ami magyar és cigány szavakból áll, és ez egyáltalán nem az eredeti cigány nyelv. Azok a szavak tartoznak ide, amit mindenki ismer a filmekből, vagy hallotta valahol. A lovari nyelv azonban ennél sokkal nehezebb és a híresztelésekkel ellentétben nem annyira könnyű, mert a nyelv szerkezete a más nyelvekéhez hasonlóan nagyon bonyolult. A cigány nyelvnek is ugyanúgy szüksége van a nyelvújításra, mint például a magyarnak, ezügyben már történt előrelépés, ezáltal nemzetközi szavak is helyet kapnak majd a szókincsben, továbbá visszanyúlnak olyan szavakhoz is, amiket ma már sokan elfelejtettek. Ilyenkor megkeresik valaminek az ősi jelentését és hozzáillesztik a jelenlegi nyelvben használatos ragot. A lovari nyelvnek is ugyanúgy vannak dialektusai, mint nekünk a szegedi tájszólás vagy a palóc. De az európai cigányok, legyenek akár franciaországiak, németek vagy magyarok kiválóan megértik egymást.

A munka során felmerült bennem a gondolat, hogy mennyire erős, ösztönös kultúra kell ahhoz, hogy egy népcsoport ilyen hosszú idő után is fennmaradjon anyaország, hátország, igazi haza nélkül. Mindenhol csak kisebbség a cigányság, és mindenhol megpróbálták őket teljesen asszimilálni, de ennek ellenére mindvégig megőrizték hagyományaikat, szokásaikat, öltözködésüket, viselkedésüket. Ez nagyon nagy közösségi tudatra vall, és egy olyan életben maradási ösztönre, amit nem sok nép tudhat magáénak.

Foglalkozásukat tekintve a helyi cigányok kereskedők, árusok, de a legtöbben nem végeznek hivatalos munkát. Érdekesség ebből a szempontból, hogy volt egy öregember, aki gyepmester volt a faluban, és nagyon jól végezte e munkáját, ezáltal őt és a többi cigányt is befogadták, elfogadták a magyarok. Vannak, akik lovakkal foglalkoznak, még nem halt ki ez a régi cigány foglalkozás. Régebben a ló a cigányok életében nagyon fontos szerepet töltött be. Különleges viszonyuk volt ezekkel az állatokkal. Nem csak közlekedési eszköz és státuszszimbólum volt, hanem a lókereskedő és lótenyésztő cigányok esetében megélhetési forrásként is szolgált. Emellett, ahogyan azt Michael Stewart írja a Daltestvérek című munkájában: „Azzal tehát, hogy uralják a lóvásárt…, a romák mintegy a gázsók fölötti uralomra igyekeznek szert tenni.” A magyar paraszt számára nagyon fontos a ló birtoklása. A cigányok jobban értenek a lókereskedéshez, ezzel biztosítják nélkülözhetetlen helyüket a folyamatban és így emelkednek felül a gázsókon. A cigányokról elterjedt, hogy csak külsőleg képesek a lovakat „feljavítani”, és miután eladják őket, rögtön kiderül, hogy a ló beteg vagy egyéb baja van. Biztosan nem alaptalan ez a vád, de hogy nem minden lókupec ilyen arra a helyiek elmondása a bizonyíték. Főleg az idősek tudománya a lótenyésztés a természetes anyagok felhasználásával történő gyógyítás. Az idősebb cigányok különleges szakértelemmel bírnak ezen a téren, amit generációról generációra adnak tovább, és büszkék is rá joggal. Érdemes lenne ezeket a természetes gyógymódokat összegyűjteni és egy könyvben rendszerezni. Említettek egy pici csontot a patában, ami annyira kicsi, hogy szinte észrevehetetlen és sokszor ez okozza a lovak lesántulását. De ők tudják, hogy hol van, és ennek eltávolításával megelőzhető a baj. Ma is van, aki lókereskedéssel foglakozik, vannak nagy lóvásárok az országban. Az igazán profik már igénybe veszik a legmodernebb technológiát is, például a géntechnológiát. A cigányságnak is haladnia kell a korral. A lókupeckedéssel már inkább a fiatalok foglalkoznak. Ők azok, akik adnak, vesznek, üzletelnek. De alapvetően abból adódóan, hogy egyre kevésbé van szükség a lovakra, egyre kevesebb cigány foglakozik velük. Az egyik helyi fiatalember ezt így fejezte ki: „most is lovakat hajtunk, csak most már sokkal több van belőlük”, és közben az autója felé nézett és sokat mondóan mosolygott.

Korábban tapasztaltam egy sétám során, hogy egy udvarban nagyon hangosan szólt valami számomra szörnyű zene egy autóból és tárva nyitva volt minden kapu, ajtó, ablak, és bentről hangos rimánkodás hallatszott. Később ez az esemény világossá vált számomra: a házban, amikor arra jártam éppen virrasztást tartottak cigány szokás szerint. A virrasztás három napig tart náluk. Régebben a halott mellett virrasztottak, de ma már ezt nem tehetik meg, mert az ÁNTSZ megtiltotta, így a halott nélkül virrasztanak. Egy napig csak a szűk rokonság gyászol aztán a második és a harmadik napon jönnek a barátok, akiket senki nem hívott, csak úgy jönnek. Terjed a halott halálhíre és ilyenkor mindenki barát, aki betéved az udvarra virrasztani és a halotti tort megülni. A halotti toron azokat főzik, amik a halott kedvenc ételei voltak és persze a hagyományos ételeket. És azokat a nótákat énekelik, amiket a megboldogult nagyon szeretett, kivétel a nagyon vidám nótákat. A gyász idején a férfiak hat hétig nem borotválkoznak, ilyenkor viselnek csak szakállat, egyébként nem. Emiatt a feketében járás nem törvényszerű. Ilyenkor mulatni sem járnak el, sőt még lakodalomba sem mennek el. A virrasztás idején minden tükröt letakarnak a házban, hogy a halott ne lássa magát bennük. A temetés nagyon hosszú szertartás, a halott mellé temetik a kedvenc használati eszközeit, ételt, italt és nagyon sok pénzt.

Nagyon szerettem volna egy esküvőn részt venni, de erre sajnos nem került sor. Viszont megpróbáltam ezt a hiányt egy beszélgetéssel kárpótolni. A beszélgetés alanya F.T. volt, aki szívesen beszélt a párválasztással, illetve a házassággal kapcsolatos hagyományokról. Az esküvőn és a lagzin –a halotti torhoz hasonlóan- mindenki rokon és barát, aki csak eljön. Nagyon nagy rendezvény ez, ahova nem csak a környékből, hanem az egész országból jönnek rokonok. A cigány lányok viszonylag korán mennek férjhez. Egy tizennégy éves cigány lány már kész nőnek számít és teljesen érett ugyanúgy az esküvőre, mint a családalapításra. A cigányok főleg egymás közt házasodnak és csak kivételes esetben kötik össze életüket magyarokkal, vagy más nemzetiségűekkel, bár ez a tendencia egyre inkább gyengülni látszik. A cigány kultúra fennmaradásához jelentősen hozzájárulhatott az, hogy egymás között házasodtak. A fiatalok ismerkedésének szigorú szabályai vannak. A találkozások, randevúk csak szülői felügyelettel folyhatnak. Ilyenkor a két család is ismerkedik. A fiatalok külön-külön nem találkozhatnak, legfeljebb a többiek jelenlétében félrehúzódhatnak egy félreeső sarokba, hogy egy kicsit beszélgethessenek. Itt meg kell jegyeznem, hogy ezek a szigorú szabályok nem minden cigány családnál élnek már, de én szerencsére olyanokkal találkoztam, akik még őrizték ezeket a hagyományokat. A szülők véleménye nagyon fontos a párválasztásnál, talán éppen a fiatalok alacsony életkora miatt. Úgy gondolom, hogy nem véletlen, hogy a lányok tizenévesen mennek férjhez. Így a szülők mindig jogot tarthatnak arra, hogy beleszóljanak a fiatalok életébe, ezáltal biztosítani tudják a családjuk jövőjét. Szerintem ez a tény elősegíti az érdekházasságok megkötését, még ha az nem is az ifjú pár, hanem a szülők érdeke. Régebben volt egy nagyon érdekes szokás: a családok kinézték egymás gyermekeit még nagyon fiatal korukban, és meg is gyűrűzték őket. Az egymásnak szánt pár együtt nevelkedett, megismerkedett és végül össze is házasodtak, úgy ahogyan azt a szülők előre eltervezték. Nagyon fontos dolog, hogy a fiatal lánynak érintetlennek kell lennie az esküvője idejéig. A hagyományőrző családoknál ezt nagyon szigorúan veszik, ha nem ártatlan a menyasszony, akkor az elég komoly problémát okoz a lánynak és az egész családjának. Tisztességtelennek és tisztátalannak tartják, ha egy lány az esküvője előtt él nemi életet. Ha minden rendben van és a kérő is szimpatikus a szülőknek, akkor jöhetnek az esküvői előkészületek. Még az eljegyzéshez tartozik a lány fejének bekötése, ami a lány édesanyjának feladata. A meghívókat csak a testvérek illetve a szülők hordhatják szét. Illetlenség az, hogy a menyasszony vigye a meghívókat. A leendő férj nem láthatja a menyasszonyi ruhát, és nem érintheti meg azt csak a menyasszony édesanyja, illetve a ’tiszta’ lányok, kislányok. Nagyon fontos a templomi esküvő, mert a legtöbb cigány vallása szerint római katolikus. (Eredetileg a cigányok vallása természetimádó, de Európában a római katolikus vallást vették át.) A lakodalomnak abban a városban, vagy faluban kell lennie, ahonnan a leány származik. Régebben az volt a szokás, hogy a lakodalom háznál volt, de mivel egy kis ház nem képes befogadni egy nagy vendégsereget, így ma már vendéglőben és klubhelyiségekben tartják a lagzit. Érdekesség, hogy a menyasszony édesapja nem táncoltatja meg a lányát, míg a magyaroknál ez a menyasszonytánc legfontosabb eseménye. Éjfél után az újasszonynak át kell öltöznie egy másik ruhába, ami általában piros és rózsákkal díszített. Az esküvőn felszolgált menü a hagyományos ételekből áll, a legfontosabb az újházi tyúkhúsleves és a toroskáposzta. Ezt a menüt nem számolják ki annyi főre amennyit meghívtak, hanem sokkal több ételt készítenek, hogy mindenki korlátlanul fogyaszthasson és a váratlan vendégeknek is jusson az ételből. Itt kell megjegyeznem, hogy beszélgettem egy magyar nővel, aki nagyon dicsérte egy cigányasszony főztjét és azt mondta, hogy „minden magyar asszony tanulhatna tőle”. Elmondása szerint nagyon igényes finom ételeket főz az asszony. Ha már férjezett cigányasszonyokról beszélünk, akkor nagyon fontos a megkülönböztetés: egy férjezett cigány nőnek illendő szoknyát viselnie és a haját nem kiengedve, hanem kontyban hordania. Persze ez nem kötelező, viszont jelzi, hogy férjezettek. Ez jó dolog, mert így elkerülhetőek a konfliktusok.

Nem szóltam arról az esetről, hogy mi történik akkor, ha a kérő nem szimpatikus a szülőknek. Ilyenkor is kötelessége a férfinak tisztességesen megkérni a lány kezét a szülőktől. Ha ennek ellenére a szülők továbbra is ellenségesek, és a fiatalok még mindig össze akarnak házasodni, akkor megeshet, hogy a fiú megszökteti a leányt. Ritka eset, de ha előfordul, akkor kihívja a szülők haragját. Ilyenkor nem maradnak ugyanott ahol a szüleik, általában elköltöznek egy másik településre. Azonban a szülők sem haragszanak örökké. Ha a fiatalok bizonyítják egymás iránti elkötelezettségüket, a szülők megenyhülnek, főleg ha közben egy gyermek is világra jön. Nagyon fontos a szerelem a cigány esküvőnél. Hiába a szülők beleszólása, ha a fiatalok nem szerelmesek. Nagy tisztelettel beszélnek a szerelemről.

A nők és a férfiak viszonya nagyon érdekes a cigányoknál és az archaikus kort idézi fel. Alapvetően a cigány társadalom egy férfiközpontú társadalom. A legfontosabb döntéseket mindig a férj hozza egy családon belül. Meghallgatja ugyan a feleségét, aki tanácsokkal láthatja el, de a férj dönti el, hogy meg is fogadja-e azokat. A gyerekeit is meghallgatja az apa, és ha jó tanácsokat adnak neki, akkor elfogadja, mert ez azt jelenti számára, hogy jó embert nevelt a gyerekeiből, akiknek vannak ötletei. Általában a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat a nő intézi, míg a férfi csak akkor cselekszik, ha már nagyon fontos dologról van szó. Egy nő nem ülhet le a férfiakkal beszélgetni. Ki kell szolgálnia őket, meg kell kínálnia őket, majd el kell vonulnia, végeznie kell a saját dolgát. A férfiak beszélgetésébe nem illik beleszólnia a nőnek. Ha egy nő férjez készül menni, akkor nem illik neki férfitársaságban mutatkoznia, ’illegetni’ magát, vagy péládul átmenni egy lovas kocsi előtt.

A cigányok alapvetően nagyon vendégszeretők és ezt a szokások is megkövetelik. Ha váratlan vendég érkezik, akkor is eléraknak mindent, ami otthon van, akár főtt étellel is megkínálják. A vendégnek pedig illik mindent elfogadni, vagy legalább belekóstolni az ételbe.

Nagyon fontos a cigányoknál az idősek szerepe a közösségen belül. Az idősek nagy tiszteletnek örvendenek, illik őket türelmesen végighallgatni és illedelmesen viselkedni. A szveto az úgynevezett vének tanácsa, ami különleges ügyek elbírálására szolgál. Vannak cigánytörvények, melyek közül a legfontosabb, hogy: az adott szó kötelez. A cigánytörvények íratlan törvények, de még van, aki ismeri őket. Előírják még azt, hogy a család mindenek felett áll. Érdekes, hogy a cigánytörvények között nincsen halálbüntetés, és a legfontosabb büntetés a kiközösítés a kompániából.

Csanádapácán megfordultam az iskolában is. Megfigyelésem és beszélgetéseim eredménye az alábbi rövid kis elemzés: A két család idős tagjaira az alacsony iskolázottság a jellemző. A második generáció minden tagja rendelkezik alapfokú iskolai végzettséggel, közülük kettőnek van középfokú (= érettségi) ill. annál magasabb végzettsége. A harmadik generáció tagjai közül négyen középfokú oktatási intézményben tanulnak jelenleg.

A 0 – 14 évesek helyzetét az alábbi táblában mutatom be:

A jelenleg nappali tagozaton tanuló gyerekek közül kettő „túlkoros” a saját osztályában: egyszer-egyszer ismételtek évfolyamot. Ők testvérek: leány és fiú. Jelenlegi tanulmányi előmenetelük stabil, ami a felzárkóztató foglalkozásoknak köszönhető.

Társaik valamennyi roma tanulót elfogadták, mindegyiknek van baráti köre, tehát nem periférián lévő gyermekek. Néhány területen kifejezetten előkelő helyen vannak: az egyik fiú tehetséges labdarúgó, az egyik kislánynak kifejezetten jó énekhangja, mozgáskultúrája van. Az osztályprogramokban részt vesznek, sőt a nyilvánosakon pl.: anyák napi műsor, farsang a szülők is megjelennek.

Sajátos nevelési igényük a másságból, a magukkal hozott kultúra másságából adódik, amit osztálytársaik jól tolerálnak és ez fordítva is igaz. Nem jellemző rájuk jobban a szóbeli ill. a fiúkra a testi agresszió, mint bármelyik magyar társukra. Magatartásuk sem problémásabb az átlagosnál, bár bizonyos helyzetekben nehezebben kezelhetők: pl.: a kritikát nehezebben tűrik el, hangnemük időnként eltér az elvárhatótól. Kirívó, tehát a Házirend előírásaiba ütköző magatartás miatt csak egy, a 2006-ban végzett tanuló ellen folyt fegyelmi eljárás.

Az intézmény Pedagógiai programjában és helyi tantervében nincs számukra külön program, de minden program számukra is ugyanúgy elérhető, mint bármelyik más tanuló számára, pl.: felzárkóztatás, egyéni fejlesztés. Tanulmányi előmenetelük hiányosságai nem észbeli hiányosságra, hanem inkább a sajátos kultúrájukra vezethető vissza.

Minden gyermek anyagilag rendezett körülmények között él. Mindegyikük családja rendelkezik gépkocsival, a gyermekek pedig a divatos technikai eszközökkel pl.: MP3 lejátszók. Öltözködésük nem kirívó, bár a lányok előszeretettel hordanak – a cigány nőkre jellemzően – ékszereket.

Volt egy beszélgetésem az egyik cigány család két fiatalabb tagjával, Zolival és a húgával. Megkísérelem egy kicsit szemléltetni milyen érzés volt számomra beszélgetni velük, a cigányság problémáiról. Nem egy professzionális diskurzuselemzés, de megpróbálom bemutatni a beszélgetés mögöttes tartalmát: legelőször egy kicsit meg voltam illetődve, mert nem tudtam, hogyan viselkedjek. Hallottam róluk történeteket, hogy nem szívesen beszélnek a magánéletükről. A beszélgetést Zoli kezdte és rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy magabiztosságáról biztosítson. Ez még inkább erősítette bennem a bizonytalanságot. A legelső kérdése a már fentebb említett: „mit gondolsz te a cigányokról?” kérdés volt. Ez annyira a meglepetés erejével hatott rám, hogy alig bírtam megszólalni. Aztán megpróbáltam kivédeni ezt a kérdést azzal, hogy nem ismerem a cigányságot. De láthatóan nem elégítette ki a válaszom. Úgy nézett rám, mintha azt gondolná, csak színlelem az érdeklődésemet. Aztán belekezdett a mondandójába. De még mindig tartogatott számomra meglepetéseket. Kérdésekkel bombázott, hogy tudom-e ezt vagy azt. Ha pedig nem tudtam a választ, akkor rosszallóan nézett rám, hogy ezt egy egyetemista nem tudja. Ettől még inkább úgy éreztem, hogy nagyon fölém került a beszélgetésben. Sokáig hiányzott a kölcsönös bizalom ebből a párbeszédből. De miután egy kicsit beszélt magáról, úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy kicsit nekem is magamról beszélnem. Miután elmondtam dióhéjban a családom történetét és szociális érzékenységem okát, mintha minden megváltozott volna. Látta rajtam, hogy korom ellenére meglehetősen sokat tudok a szociális problémákról és nem csak a tankönyvekből, hanem személyes tapasztalatokból. Innentől kezdve bensőségesebb lett a hangulat közöttünk. Ez bizonyítja, hogy a kommunikáció is egy adok-kapok folyamat. Ha az egyik fél kinyílik, akkor természetesnek veszi, hogy a másik is beszélni fog a magánéletéről.

Zoli elkötelezett híve a romák egyenjogúságának és annak, hogy a romákat nem beolvasztani kell a többségi társadalomba, csupán integrálni, illetőleg segíteni, hogy integrálódjanak. Mivel potenciális alanyt látott bennem arra, hogy ezeket a nézeteit terjessze végül is meg volt elégedve a beszélgetésünkkel.

Ezzel a munkával a számomra idegen kultúra megismerése volt a célom, és az, hogy valamiféle eredményre jussak az előítéletek igazolása vagy megcáfolása felett. De nem tudtam konkrét konzekvenciát levonni, ehelyett rájöttem arra, hogy a cigány társadalom is ugyanolyan differenciált, mint akármilyen más társadalom. Még a legelején kérdezték tőlem, hogy mit is gondolok róluk…, és nem tudtam igazán választ adni erre a kérdésre. Legelőször a sztereotípiák jutottak eszembe, de aztán rájöttem, hogy minden attól függ, hogy kiről van szó. Mert lehet, hogy azok, akiket most megismertem jók voltak hozzám, de lehet, hogy a jövő héten ballagok a Cserepes soron és megtámadnak az ottani cigányok, tehát nem lehet tudni. Ugyanúgy vannak szegény cigányok, gazdag cigányok, bűnöző cigányok, jó cigányok, műveltek, iskolázatlanok, tehetségesek és kevésbé tehetségesek stb. Nem lehet általános véleményt mondani egy egész embercsoportról egy vagy két ember megismerése után csak arról az egy-két emberről. Persze ez a véleményem őket nem elégítette ki, mert nyilván azt akarták hallani –mintegy igazolni akarták a sztereotípiát-, hogy a cigányok lopnak, csalnak és hazudnak. Igen, a falubeliek mesélték, hogy néha tűnnek el tyúkok és libák, és bizonyos utcákban éjszakánként kétes ügyletek folynak. Ez tényleg valós és még sok minden más vád is az. Azt sem állítom, hogy ezeket nem kellene megbüntetni. De arról senki sem beszél, hogy az egyik falubeli cigány a Bibliát, Shakespeare-t, Euripidészt, Szophoklészt fordítja lovari nyelvre, és emellett előadásokat tart a cigányságról, újságírósodik, verseket ír és legutóbb a köztársasági elnök látta vendégül a Sándor Palotában. A testvérének pedig szintén verses kötete van és éppen egy könyvet készül kiadni.

A cigányság esélye a tanulásban és az integrálódásban van. Tehetségüket kamatoztatniuk kell és haladniuk kell a korral. Mert nagyon sok mindenben jók, sok mindenhez értenek. A cigány gyerekek jövője a szüleiken is nagyban múlik, hogy hogyan nevelik őket. A szülők feladata, hogy hangsúlyozzák gyermekeik számára az egyenlőséget. Ez nagyon nehéz, hisz sokszor még a szülők sem hiszik el magukról, hogy egyenlők a magyarokkal. Sokszor ’lecigányozzák’ őket és még sajnos sokszor le is fogják. A magyarok feladata, hogy nem ítéljenek elsőre, és hogy a gyerekeiket egymás elfogadására neveljék. Nem minden cigány rossz, de emellett nem állítom, hogy annak nincsen igaza, aki sokkal több rosszat tapasztalt velük kapcsolatban, mint jót. El kell fogadnunk, hogy segítség kell nekik. Olyan gyerekeket kell nevelniük, akikre a jövő nemzedék majd joggal lehet büszke és felnézhet rájuk. A cigány gyerekeknek cigány példaképre van szükségük: olyan európai cigányra, aki tanult, művelt, illedelmes és profi abban, amit csinál. Sok esetben a cigányoknak vagy nincsen identitása, vagy kettős identitása van. Identitást kell maguknak teremteniük. A cigányoknak integrálódniuk kell és nem pedig beolvadniuk a magyar társadalomba. De ahhoz a magyarokra is szükség van. Ahogy az egyikük mondta: „a falat két oldalról kell bontani.”