Talán a szerzőt is az indította meg, hogy mennyire nem is gondoljuk felnőtt szemmel, hogy a gyerekek milyen sok mindent érzékelnek, különös tekintettel a bajra. Bár nem is értik igazán, nem tudják megmagyarázni, mi történik körülöttük, érzik, hogy valami nincs rendben. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az író meglátása szerint ők az első olyan generáció, akik a munkanélküliséggel, mint óriásira nőtt jelenséggel találkoznak. Tragikus jellege abban nyilvánul meg leginkább, hogy felkészületlenül érte a társadalmat. A kiállított rajzok segítségével arra keresi a választ, hogy miként tudják képeiken megjeleníteni a munkanélküliség okozta szorongást, és hogy mennyire érettek ahhoz, hogy az otthon, a szülőknél tapasztalt negatív változásokat összefüggésbe tudják hozni azzal? Külön vizsgálták a munkanélküli családok gyermekeinek műveit. A kiállított munkák óvodások és kisiskolások kezeinek munkái.

A két szempont, amit figyelembe vesz: a motívumkészlet, amely segítségével a témát szemléltetik; illetve a képi retorika eszközei (metaforák).

A továbbiakban a szerző által kiragadott példákon keresztül szemléltetem ezeket. Fő témánk mellett a bűnözés témája is megelevenedik egyes képeken. Ezt láthatjuk azon a képen, ahol a sötétben egy férfi látható, kezében fegyverrel, amelyet nekiszegez valakinek. Nem minden esetben reménytelen a harc, mert más rendőrautót rajzolt, bízva a hatóságok eredményességében. A munkanélküliséggel kapcsolatban a hajléktalanság kérdése is helyet kap: kukában kotorászó, padon fekvő emberekkel jelenítik meg ezt. Mások a modern technikára hivatkozva próbálják magyarázni, idézem a rajzot: „Egy computer felér tíz ember munkájával”. A munkák alapján azt állapítja meg a szerző, hogy a gyermekek szemszögéből nézve nehéz kiutat találni, a kilátástalanság hatja át őket. Viszont van példa a jótékonyságra is: kéregetőknek adakozók, templomi segítségnyújtás. Kiemeli, hogy a szolidaritás csak egy képen figyelhető meg, amint „egy jómódú fiú megosztja banánját a szegénnyel”. Kiközösítést fejez ki az, amelyen egy szegény lány félrevonultan sír jómódú társaitól elkülönülve és a nevelő által el is különítve! Máshol a szégyenérzés elevenedik meg, mint pl. a munkájából elbocsátott apa ábrázolásánál. Így szerkesztette meg a „tematikai leltárt”.

A második szempontban, mint már említettem, a képi metaforák alkalmazását vizsgálja. Úgy látja, a figyelemfelkeltés leggyakoribb eszköze a kontrasztok alkalmazása. Tehát például a szegények és gazdagok világának kettéosztása a képen, ebben segítenek a színek is. A színhasználatot illetően a tarka, zsúfolt, játékokkal teli kirakatú boltból elégedett gyerekek jönnek kifelé, míg mások csak sóváran bámulják azt, őket sötétebb színnel rajzolta meg a készítő. Jellemző a „boldog múlt” és a „szomorú jelen” látásmód. Harmadik fajta kontrasztként említi a valóság és a vágyálom megjelenítését.

Befejezésként kifejti, hogy ezzel a pályázattal a nevezők nemcsak kreativitásukat, versenylázukat élhették ki a gyerekek, hanem megmutatták a felnőtteknek, hogy nekik is van véleményük a körülöttük zajló gondokról.