A szerző azzal a megállapítással kezdi tanulmányát, hogy országunkban évtizedek óta próbálkoznak reformok megvalósításával, ennek mégsincs az elképzeléseknek megfelelő eredménye. Az előző rendszer hibája, hogy a fordulatot, amellyel változtatni kívántak, fejleszteni, mindig a reformokon belül végezték el. Magyarországon ún. reform-paradigma érvényesült, ami azt jelenti, hogy egy átfogó társadalomszervezési mód segítségével vezették az államot, tehát mindig egy felülről irányuló akarat működött, amelynek legnagyobb hibája, hogy társadalmi támogatottság nélkül rendelkezett minden területen. Rájuk erőltette az „újításokat”, ahelyett, hogy megengedte volna, hogy tőlük induljanak azok. Ahhoz, hogy végképp szakítani lehessen ezzel az irányzattal, ezen a paradigmán kívül kell a reformokat meghaladni. A hangsúly a reform, mint paradigmával való szakításon van. Mégpedig egy másik irányvonal segítségével, ahol a reformok egészen más színben jelennek meg: ez a társadalmi önfejlődés paradigmája. A legalapvetőbb különbség a kettő között, hogy utóbbi abból indul ki, hogy az irányított szerepben lévők is képesek az irányított hatalomtól függetlenül létezni. Míg a reform-paradigma csak a fennálló hierarchikus viszonyra fókuszál, s hogy az irányítók nélkül elképzelhetetlen a lét.

A következőkben a két paradigma közötti különbségek tárgyalásában merül el, és azoknak a tényezőknek a vizsgálatában, amelyek nálunk meggátolták a kedvezőbb megvalósítását.

A reform normális esetben a fejlődést elősegítő eszköz. Azonban, ahogy Csizmadia fogalmaz nem egyedüli módja. Hiszen a gond, ami együtt jár vele, az, hogy erőteljesen a hatalomhoz kötődik, s mint magunk is láthatjuk, a felülről kiinduló reform nem biztos, hogy ténylegesen meg tudja újítani a rendszert. A társadalmi önfejlődés szerepét tekintve jóval hatékonyabb. Két meghatározó tényezőt említ, amelyek leginkább meghatározták, hogy mely államokban melyik alternatíva érvényesült a kettő közül. Azt még feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy nemcsak ez a kétféle variáció létezik, csak szerzőnk ezeket tartotta legjobban alkalmasnak az összehasonlításra. Tehát fontos szerepe van annak, hogy az adott országban lezajlott-e a klasszikus értelemben vett polgári forradalom, ha nem, akkor milyen átalakulásokra került sor? A másik pedig, hogy ezek a forradalmak milyen előzményekre támaszkodtak? Polgári forradalmak zömében a nyugati államokban mentek végbe, ahol már ezt megelőzően rendelkezett a társadalom önfejlesztő képességgel. Ez az önfejlődés természetesen nem terjedt ki egységesen minden rétegre, de a hangsúly azon van, hogy vannak olyan csoportok, amelyek érvényre tudják ezt juttatni. Nem nehéz rájönnünk, hogy Magyarországon nem ez a modell volt jelen. Itt hiába volt meg a reformszándék, hiányoztak ezek a rétegek, akik elvállalták volna ezt az átalakítást. Viszont történt egy szocialista fordulat, amellyel egy elvont népakarat párosult, nem valóságos. Az uralkodó politikai irányzat eszköze maradt. A reform-paradigmának nincs társadalma, az alárendelődés egyik sajátossága közé tartozik. A reformok tulajdonképpen mindig a párt megújulását funkcionálják. Az 1948-as váltás voltaképpen nem jelent új paradigmát, nem integrálja a társadalmat ezen új módszer köré, és végképp nem biztosítja a szabadságjogokat. Ezáltal az ún. forradalom nem tekinthető befejezettnek. Ennek a forradalmiságnak köszönhető részben, hogy a reformok nem tudnak megvalósulni, a társadalom védekezni próbál ellenük, éppen azért, mert fölülről érkeznek! Ezzel szemben az önfejlesztő társadalmakban elfogadják a maguk alkotta hatalomtól eredő változtatásokat. Nálunk viszont a hetvenes évektől kezdve az emberek fejében a reform egyre inkább negatív gondolatokkal párosul, hiszen semmi pozitívumot nem nyújtott nekik.

Hogy milyen kilátásokat jósol a paradigmaváltással kapcsolatban? A polgári átalakulás más lesz, mint ahogy nyugaton lezajlott. Ugyanis a már kibontakozófélben levő önfejlődés már önmagában nem elegendő hozzá.„A magyar társadalomnak újra kell tanulnia, hogy a saját életét a maga törvényei szerint élje.” Reformokra természetesen szükség van, de a továbbiakban csak olyanok hozhatók, amelyek ebből az önreformból származnak.