Az írás szerzője egy 1991 és1993 között született empirikus vizsgálat tükrében értekezik a magyarországi munkanélküliség helyzetéről. Megállapítja, hogy a regisztrált munkanélküliek száma és aránya 1989 óta egyfolytában csak növekszik, s nincs ez másképp néhány év múlva sem, csupán gyorsasága mérséklődik.

A munkanélkülieken belül szerkezeti változást vél felfedezni, amit két tényezővel magyaráz. Egyrészt 1992-re nagy részük elvesztette a kapcsolatot a munkaügyi központokkal ill. a reményt arra vonatkozólag, hogy valaha is munkát találnak még. A másik pedig, hogy az iskolát elvégzett pályakezdők jelentős hányada is munkanélküliként kénytelen kezdeni új életét.

A már említett vizsgálat kimutatta, hogy a munkanélküliek 60%-a férfi, és 40%-a nő. Korcsoportok szerint is eltérő eredmények jelentkeztek a 25 éven aluli, 25-30 év közötti, 30-40 év közötti és az afeletti életkor szerint. Legtöbben a 30 és 40 évesek közül kerültek ki. Azt is megfigyelték, hogy a munkanélkülieknél jobban dominál az úgynevezett „nem hagyományos” házasságban élők és nem házasok köre, amire azt a magyarázatot adja, hogy olyanokat bocsáthattak el annak idején, kiknek nem volt családjuk, így figyelembe véve szociális szempontokat is. A munkanélküli családtípus fogalmát említi, amire véleménye szerint szükség van, hiszen az aktív dolgozókra és vállalkozókra más jellemző. A tipikus munkanélküli családmodellt 2 szélsőséges eset jellemzi: egyrészt vannak nőtlenek, hajadonok, a másik csoportban viszont elváltak, különélők, élettárssal élők. Ezek a jellegzetes modellek speciális problémákra hívják fel a figyelmet, éppen ezért követelnek ezekhez igazodó elbánást.

Megfigyelhető, hogy regionális térségek szerint is eltérések jelentkeznek. Regionális elemzésekre azért van szükség, mert ezek a helyi jellegzetességekre koncentrálnak, és képesek olyan vonásokat kimutatni, amelyeket az országos felmérések összemoshatnak más régiók jellemzőivel. Külön veszi Budapestet, a megyeszékhelyeket, városokat, falvakat. Ezeken belül is az eltérő térségekben más a munkanélküliek között például a nemek aránya, az iskolázottság színvonala. A szakképzettség növekedett azokon a helyeken, ahol a munkanélküliség emelkedett az elmúlt időben. Nemek tekintetében pedig az figyelhető meg, hogy ahol magasabb munkanélküliség van jelen, ott több a férfi közöttük, az alacsonyabb munkanélküliségű helyeken viszont a nők aránya emelkedett. A régiók függvénye az is, hogy milyen volt az illető előző beosztása. Egészség tekintetében a falusiak jobb eredményt mutattak.

Különbséget találunk abban is, hogy máshogy értékelik őket egyes munkaerőpiaci régiókban. Budapesten például a közvélemény kisebb csapásnak tartja a problémát. Ez azért is lényeges, mert merőben meghatározza az önértékelést az, hogy milyen élmények érik őket. Az idegenforgalmi helyeken a munkanélküliek jobb közérzetét figyelték meg, míg a nagyvárosokban szervezetlenebbül éltek, a falvakban pedig egyszerűen izolálva.

A megoldás keresésénél csupán annyit szegez le konkrétan, hogy az államnak fontos, hogy szerepet vállaljon a helyzet megoldásában. Ennek területei az oktatás és munkaerőpiac összehangolása, az anyagi ellátás, mentálhigiénés tanácsadás. Legrészletesebben az elsőre tér ki. Az oktatási rendszert úgy kell megszervezni, hogy az igazodjék a munkaerőpiac keresleti és kínálati aspektusaihoz. Biztosítani kell az átképzés lehetőségét, amire egyre nagyobb az

igény