A szerző ezen tanulmánya épp’ 20 évvel ezelőtt jelent meg, mégis az az általános tudományos nézet, hogy napjainkban is nagy gondot kell fordítani a családot érintő kérdéskörre. Hiába a fejlett, modernizált világ, már a XX. század vége felé közeledve is úgy véli, a család alapvető funkciókat lát el a társadalomban. Hiszen az, hogy ki milyen családban él, számos hatást gyakorol a társadalmi létre. Ettől függ például, hogy hogyan képes valaki beilleszkedni egy közösségbe, milyen viszonyt tud kialakítani másokkal.

Családpolitikára szükség van, mégpedig azért, hogy a családokat támogatni kívánó elképzeléseket egy koncepció fogja össze. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy milyen módon fogalmazódjék ez meg, a pontatlan meghatározások kikerülése végett. Fontos, hogy ne legyenek túlzott elvárások, mert ezek be nem teljesülése kiábrándulást okoz.

A családgondozás kapcsán felmerülő érvek két csoportra oszthatók. Egyik részük úgy közelíti meg a családot, mint önmagáért való érték, ezért kell megvédeni. A másik pedig, hogy a család a társadalom egészére hatást gyakorol, ezért nélkülözhetetlen annak fenntartásában.

A család sajátos értéke a benne szövődő érzelmi kapcsolatok, kötődések jellegéből fakad. A XX. század folyamán viszont egyre inkább e kapcsolatok fellazulása okoz gondot. A legtöbb társadalmi probléma visszavezethető erre. A családpolitika célja pedig nem más, mint hogy segítsen a családnak megtartani ezt a pozitív érzelmi kapcsolathálót nyújtó közösség voltát.

Először a házasságot említi, mint fontos tényezőt a család élete szempontjából. Ügyelni kell arra az embereknek, hogy megfontolt szándékkal lépjenek házasságra, illetve a házasság felbontása esetén se legyenek olyan negatív következmények, amelyek a pozitív köteléket megrontanák! Azt persze semmi sem garantálja, hogy érett személyek között tartósan pozitívvak maradnak az érzelmi viszonyok, s hiába akár a jobb életkörülmények, semmilyen külső beavatkozással nem lehet a belülről fakadó dolgokat befolyásolni. Tehát jóléti politika nem képes ilyen fajta szabályozásra.

A családpolitika két fő eszköze: a jogi szabályozás és a szociálpolitika, de egyik sem tudja a családok érzelmi meggazdagodását előidézni. Van viszont a családi élet befolyásolására más, hatékonyabb lehetőség is, amely az említett viszonyokat helyezi középpontba. Ilyen az egyházak vallási nevelése és az iskola. Mindkettő közvetít olyan magatartásformákat, példa értékű gondolatokat, melyek elősegítik, hogy kiegyensúlyozott családi kapcsolatok éljenek.

Szerzőnk megjegyzi, hogy ma már bizony ez is sokat veszített korábbi szerepéből, gondoljunk a sajtó, rádió, televízió befolyásolására! Ő maga alapvető értéknek a családtagok közötti érzelmi azonosulást tekinti, ami a családi szocializációval alakul ki. Ennek altípusai a házastársi, a szülői, a gyermeki és testvéri szerepekből adódnak. Megjegyzi azonban, hogy a pozitív értékek megléte nincs házassághoz kötve és az sem kizáró ok, ha csak az egyik szülőből és gyermekéből álló családról van szó, esetleg gyermektelen, egy gyermekes…

A családi életre nevelés másik kihangsúlyozandó, fontos szerepe az értékek közvetítése mellett, hogy ismereteket közvetítsen, például konfliktuskezelés. Konfliktusok rendszerint akkor keletkeznek, ha az egyik él makrotársadalmi szerepei ütköznek családi szerepeivel, másrészt a tradícióból fakadó eltérő elképzelésekből, vagy létrejöhetnek külső hatások miatt, vagy pedig személyiség változások következtében. Egy családon belüli problémáról külső szemlélő kétféle módon szerezhet tudomást: ha a veszekedések már a négy falon kívül is nyilvánvalóvá válnak, esetleg be is jelentik a családtagok, hogy különválnak, a másik eset pedig, ha valamely családtag egyéni problémája hívja fel a figyelmet, hogy gond van.

Hazánkban is szükség lenne olyan intézményekre, amelyek ezeket e családi kríziseket hivatottak kezelni. DE sajnos ez nem elég, kellőképp’ integrálni is kell őket a társadalomba, hogy elfogadottá váljanak s az emberek ne szégyenkezzenek segítségért fordulni!

Az első probléma, amire felhívja a figyelmet: a termékenység folyamatos csökkenése. Erre a családpolitika sem képes, hogy tetszés szerint alakítsa! Gazdasági, foglalkoztatási, demográfiai, egészségügyi okai vannak. Sajnos a gyermekvállalásra való anyagi ösztönzés nem működhet az államháztartás korlátozott anyagi keretei miatt, csak a gyermekes családokat tudják segíteni hozzájárulásokkal. Ami nagy részben befolyásolja a gyermekek számának csökkenését, az az asszonyok munkába állása volt. A dolgozó nőknek nem maradt idejük a munkaidőt követően családi szerepük betöltésére olyan mértékben, mint régen. S egyre inkább elterjedt, hogy a nők sikeres pályafutást kívánnak megvalósítani, emiatt szorul háttérbe a gyermekvállalás. Ha a férjet sikerül is bevonni a nevelésbe, ez még nem elég, hiszen ahhoz, hogy el tudják tartani egymást, szükséges bizonyos jövedelem szint, ami mellett nem kell a férfinek külön munkát vállalnia. Összességében véve az így létrejövő harmónia egyáltalán nem garantálja, hogy a gyermekvállalási kedv meg fog növekedni!

Ugyancsak a népességpolitika körébe tartoznak azok az egészségügyi intézkedések, amelyek a terhes nőket és születendő gyermeküket segítik.

A születésszabályozást illetően nem lehet az e kérdésben hozott döntésekkel látványosan befolyásolni a népesedét, ez már akkor is nyilvánvalóvá vált.

A családpolitika legfejlettebb ága a gyermekgondozás. Ez alatt kezdetben kizárólag a gyermekegészségének védelmét értették. Az így kialakult védőnő hálózat nyújt segítséget a szülőknek gyermekgondozási gyakorlatuk elsajátításában és egyidejűleg felügyelete van a gyermek egészségi állapota felett. Legfontosabb jellegzetessége, hogy személyes kapcsolatot tart fenn a családdal.

A kötelező iskolai nevelés és oktatás már a gyermek szocializálásához nyújt segítséget. Ide sorolható még az óvodai, bölcsődei hálózat. A bölcsőde célja, hogy a szülőket helyettesítse, amíg a gyerek ott van. Igazán az óvodának s még inkább az iskolának vannak már szocializáló feladatai. Az általános iskolák gondoskodnak arról, hogy ahogy a gyerekek szocializálódnak, úgy szocializálnak is otthon.

Szót ejt a fokozottan nehéz helyzetű családokról, ahol sérült gyerekek ellátásáról kell gondoskodni, vagy a szülők okoznak a gyerekben pszichés zavarokat, illetve ha deviáns viselkedésű a szülő.

Az anyagi problémák ugyancsak megoldatlan feladatok, a rászoruló családok támogatásra jogosultak. A segély mellett a tanácsadás is részér képezi a családgondozásnak. Ennek kivitelezésére családgondozó egységeket kell létrehozni. A gondozónak tartós kapcsolatot kell a családdal kialakítania annak érdekében, hogy jobban megismerhesse őket és a család is őt. A gondozó másik fontos funkciója, hogy a napi családi teendők elvégzésében is nyújtson segítséget, például ha az anya megbetegedik, s nincs ki ellássa feladatait.

Sorait azzal zárja, hogy első lépésként létre kell hozni egy szervezett struktúrát, amely magában foglalja a családpolitikára vonatkozó döntéseket, intézményeket, szolgáltatásokat. Második lépésben pedig el kell fogadtatni ezt a szemléletet a közvéleménnyel, hisz a támogatása elengedhetetlen a hatékony működésben. Ez az, ami nem egyszerű.